Még mielőtt megosztanám Önökkel újabb történetemet, szeretnék leszögezni valamit: a távolságból adódóan, s személyes ingerek híján mindenfajta pártállás nélkül alkotom véleményem. Előző írásom nem tekinthető egy ellenzéki partizánakciónak, csupán figyelemfelhívás céljából közöltem. Kvázi egy impresszió a jelenségről melyet leírtam, s egy nyitott kérdés, mit ki úgy ítél meg ahogy kíván. De semmiképpen se provokációként tisztelt kormánypártiak! No, de amiről ma akartam szólni, az a maguk új nemzeti légitársasága, a Sólyom.
Július közepén jártam otthon legutóbb. A mostanra már megszokott módon egy low-cost géppel voltunk kénytelenek utazni. Pedig régen szerettem a Malévot. Nem tudom ki verte szét, az oroszok, a bajnaiék, vagy az Európai Unió, de nem is ez a lényeg. Szerettem, mert például nem kellett a reptéren vesztegelnem a késések miatt órákig. Nem kellett 20 eurót fizetnem ha enni akartam egy szendvicset. Szóval szerettem. De bedőlt, s az egyetlen utazási lehetőséget (a kimerítő kétnapos autózás mellett) ezek a fapadosok biztosították. Bocsánat biztosítják, s úgy tűnik még egy ideig teszik is azt.
A két hetes ideiglenes állomásozásunk egy estéjén Gézával is összefutottunk. Egy kiváló zsidó étterembe hívott minket, valahol ott a Baross tér környékén. Ha jól emlékszem halászlevet majd báránycsülköt kértem, a sok mediterrán után eszméletlenül jó egy kis hazai íz. Feleségem követett. Géza pedig valami reformfogással birkózgatott. A Sólyomról ezen az estén hallottam először. Tudják, nagyon felvillanyozott. Géza azt mondta, hogy jövőre már ezzel jövök, ugyanis minden már le van zsírozva. A kormány a többségi tulajdonos, s ott van még egy sor komoly befektető Dubaiból meg nem tudom honnan, szóval tuti a buli.
A következő hét hétfőn már hazafelé tartottunk. Némileg borúsan, mert nem tudtunk tovább maradni. De inkább élményekkel tele, mert valóban két kellemes hetet töltöttünk Pesten. Apámat felvittem a Galériába, megnéztük Szinyeit meg Gauguint, míg feleségem leginkább régi barátnőivel való csevegésében lelte örömét. Hazaérkezésünk után nem telt bele sok, hogy újra hallottam a Sólyomról. Ezúttal már hivatalosan. Ezekben a riportokban ugyan már nem szerepelt a magyar állam neve, de biztos anyagi háttérről győzött meg. Egy Gézával folytatott későbbi levélváltásomban ő úgy indokolta ezt, hogy ezt úgyszólván csak fű alatt lehet csinálni, mert a kormány legálisan nem szállhat be a buliba. Legalábbis nem lenne kifizetődő számára - folytatta.
A diadalmas kezdés óta sajnos sok minden történt. Meg nem adott engedélyek, tulajdonosváltások, meg persze egyéb kétes ügyek, amit már nem is tart számon az ember. Sőt mostanra - a szerintem kormány által pénzelt - buli igen elfajult. "A Sólyom Hungarian Airways Kft. azt megelőzően került a vállaltan offshore státuszú Charity March Jótékonysági Menet tulajdonába, hogy az alkalmazottakkal közölték: nem tudnak fizetést adni nekik. A Sólyom Holding tulajdonosai minderről nem kívántak nyilatkozni." - írta a Népszabadság. A helyzet pedig továbbra is kilátástalan. Vagy csak az egyszeri ember nem érti? Tulajdonképpen nem tudom.
Álmom, hogy egyszer majd újra magyar felségjelzésű madárkán utazok, olyan távolinak tűnik számomra mint egy labdarúgó vébén való magyar részvétel. Sajnálom. De hátha!
